Medjugorje-i zarándokút 2012. 10. 19-23.

Nehezen szántam rá magam az útra.

A hazai Mária-kegyhelyeket már apró kislányként jártam gyalogosan a nagyszüleimmel. Az anyai nagymamám pedig rendszeresen virrasztott a kisasszonyi vodicai búcsú előtt. Talán az emlékek teszik, hogy számomra a zarándoklat egy olyan mély hitbeli feltöltődést jelent, ami nem hasonlítható földi dolgokhoz. Jól eső béke, nyugalom járja át a lelket és a mindennapok terhe nagyon súlytalanná válik.

A jó Isten kegyelméből ezt a belső békét életem mindennapjaiban nagyon szépen élem meg.

A medjugorjei zarándokútra végül az eddig nem látott mostari táj vonzott. Az indulás előtti hetekben különös kérést bíztak rám, ami konkrét célt is adott az utamnak. Így kerültem a rákoshegyi zarándokok közé, akikkel 2012 októberében a hosszú hétvégét Medjugorjében töltöttem.

Két busszal utaztunk. A mi buszunk lelki vezetője Mohos Gábor atya volt. A buszból 15-en először indultunk a medjugorjei Szűzanyához. Volt olyan útitársunk, aki 43. alkalommal kelt útra. A lelki vezetőnk nagyon szépen, tapintatosan fogta össze kis csoportunkat. Végtelen szolgai alázattal és mély áhítattal magyarázta, mennyire fontos, hogy a mindennapjainkban éljük meg a jó Isten jelenlétét. Hangsúlyozta, merjük rábízni magunkat Istenre, ahogyan a Szűzanya is tette ezt, amikor igent mondott Gábriel arkangyalnak. Igen, ez a zarándokutunk legfontosabb üzenete: a hitet megélni a mindennapokban, a földi zarándokutat járva. Hiszen Meddjugorje varázsa könnyen el tud szállni, ha a napi életünkben nem a jó Isten kerül az első helyre.

Medjugorjében könnyű hívőnek lenni. Minden segít. A sok szentmise, a gyakori gyónási lehetőség, a mély áhítat, az élő hit megtapasztalása.

Az egykor néhány száz fős település lakóinak megrendítő hite, a Krizsevácon 1933-ban felállított hatalmas kereszt, az ott történt csodák, a jelenések helyszíne, ahol Mária valóságosan is jelen van, a feltámadt Krisztus szobra….és sorolhatnám.  A sok szép, csodás helyet meglátni és megtapasztalni társaink feltétlen szeretetét, jól eső érzések voltak.

Nekem nagyon szép emlék marad a Krizsevácra felmenet, amikor a keresztút egyik állomásánál elcsukló hangon olvasta fel az elmélkedést egyik zarándoktársunk. Egykori önmagamat láttam.

Nagyon jó volt átélni, hogy ami emberi léptékkel lehetetlen, az Istennek lehetséges. Számunkra hihetetlen módon, rövid idő alatt lejöttünk a hegyről. Pedig az emberi számítások hosszabb időt jósoltak a lefelé útra, mint amennyi idő a feljutáshoz kellett.

Különösen megható volt, amikor a Bárka dal magyarul felcsendült a templomban. „ Értem Uram messziről jöttél. Bennem álmot és fényt reméltél. És akkor engem nevemen hívtál.”  Több száz magyar ajkán zengett a dal a nemzeti ünnepünket megelőző napon. És látni lehetett nagyon átszellemült, hittel mélyen átitatott arcokat. A menny közelsége kézzel foghatóvá vált ezen a szentmisén. Jó volt részese lenni ennek az égi-földi csodának.

 

Majdnem egy hónappal a zarándokút után még gyakran eszembe jutnak az átélt események. Ma jártam a rákoshegyi templomban és a mosolyomra emlékezett egy útitárs. Azt mondta, erről tudja, hogy én is ott voltam Medjugorjében.  Igen, Uram, „Szívembe akkor egy álmot tettél… és a vágyam Téged szeretni hív.”

 

Záradék: A Medjugorjébe magammal vitt kérés különös utat jár. A közvetítésemmel segítséget kérő megtapasztalja, hogy az Istennek semmi sem lehetetlen.

 

N.V.