Budapesti Templomi Séták VIII. - Élménybeszámoló

 

November 15-én kellemes őszi időben indultunk a 8.templomi sétánkra. A séta tematikája az 1945 utáni, kommunista egyházüldözés volt.

A meghirdetett program szerint először a Regnum Marianum emlékkeresztnél Lányi Miklós testvérünk és Botond fia által összeállított tartalmas beszámolót hallottunk. A Regnum Marianum templom a Városliget szélén a Dózsa György úton állt 25 éven keresztül. 1820 négyzetméter volt. 1951-ben Rákosi Mátyás építtetni kezdte a „nagy felvonulási teret”, és a templom tervének útban volt, ezért lebontásra ítélték, felrobbantották.

Helyét hamarosan elfoglalta a szocialista dísztribün, és a Sztálin szobor. Ma emlékkereszt őrzi a templom helyét.

Még sok információt hallottunk a kommunista egyházüldözésről, és ennek pap áldozatairól is. A környéken élő XX. századi híres emberek emléktábláit is felkerestük.

Tovább haladva a Fasori Református templomot látogattuk meg. Homlokzatát a magyar népművészet ihlette majolika-lapok díszítik, amelyek hajdanán a pécsi Zsolnay gyárból érkeztek.

A belső tere is gyönyörű, ezer hívő befogadására alkalmas. Az üvegablakai Roth Miksa műhelyéből kerültek ki. A szószék két oldalról félköríves lépcsővel közelíthető meg, előtte az Úr asztala áll. A szószék fölött még épülő, modern vonalú orgona mintegy megkoronázza az egész együttest.

Református testvéreinkkel közösen imádkoztuk el az Úr imádságát, utána agapéra hívtak bennünket.

Dél után értünk a Szondi utcai Szent Család templomhoz.

Ez a templomi látogatás sok emléket idézett fel bennem, ugyanis 25 éves koromig ebbe a templomba jártam. Életem „nagy" eseményei itt történtek (elsőáldozás, bérmálás, házasságkötés).

A templom a házak közé lett beépítve a szűkös terület miatt. 1931-ben november 15-én szentelték fel, éppen ezen a napon, amikor mi 83 évvel később ott jártunk. A felrobbantott Regnum Marianum templom padjait még a lerombolás előtt ide szállították, így menekültek meg.

A szentélyben Barba Péter seccoja látható, amely az Egyiptomba menekülő Szent Családot ábrázolja, háttérben a betlehemi gyermekgyilkosság jelenetével.

Templomi sétánk szentmisével fejeződött be, melyet Béla atya mutatott be. Áldás után Krisztián atya, a templom káplánja átkísért bennünket a szomszéd utcában található Szent Család kápolnába. A kápolna egy bérház udvarában áll. Dr. Erdő Péter bíboros úr 2012. augusztusában lelki központként adta használatba a Szeretetláng Mozgalomnak.

Csendben imádkoztunk és megköszöntük ezt a szép napot a Jó Istennek, és mindenkinek, aki önzetlen munkájával és szeretetével megszervezte ezt az idén már 8. templomi sétát.

Szeretettel: G.M.